Biblia-olvasó kalauz
Reggeli dícséret a mai napra
“"Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egy sem esik le azok közül a földre? Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."”
Mt 10:29-31

Archív hírek

» Divízióelnöki látogatás és lelkészbeiktatás Pécsett (2009.06.04)

divizioelnoki_latogatas_es_lelkeszbeiktatas_pecsett_-_665_6548Hitéleti konferencia került megrendezésre május 30-án Pécsett, ahol az egész régióból mintegy 200 testvért és vendéget köszönthettünk. A délelőtti istentiszteleteken dr. Szilvási András, még hivatalban lévő unióelnök, Ócsai Tamás, újonnan megválasztott unióelnök, és Bertil Wiklander, a TED elnöke nyitották meg közöttünk a Szentírást, melyből Isten akaratának meghallását és készséges követését, valamint Jézus második eljövetelének közelségét hangsúlyozták.
 
Miután a gazdagon terített asztalról mindannyian magunkhoz vettük a testi táplálékot is, a délutáni alkalom során elköszöntünk Körmöczi Miklós lelkipásztortól és feleségétől, Marikától, akik hosszú éveken át szolgáltak a pécsi körzetben. Továbbá búcsút vettünk Simon Csaba segédlelkésztől és családjától, Erzsitől és Mátétól, akik hamarosan a Tiszavidéki Egyházterületen folytatják munkálkodásukat Isten művében. Ezt követően megtörtént a Csizmadia házaspár hivatalos beiktatása új szolgálati helyükre. A Dunamelléki Egyházterület részéről Ősz-Farkas Ernő, területi elnök és Bihari Csaba, területi titkár bocsátották útjukra elköszönő munkatársaikat és üdvözölték az újakat.
 
divizioelnoki_latogatas_es_lelkeszbeiktatas_pecsett_-_665_6543Szolgálatokban sem volt hiány. Zenei és versszolgálatok mellett három kórus, a helyi gyülekezet, a dombóvári-kaposvári közösség, valamint a Budapest-Terézvárosi Gyülekezetből az Acapella énekkara dicsőítette Istent szeretetéért, gondoskodásáért.
 
Visszatekintve az elmúlt egy hónap eseményeire (mohácsi jubileum, Gyerek-Expo, lelkészváltás, játszóházi programok), nagyon hálásak vagyunk Istennek ezért a sok örömért, amelyekkel megajándékozott bennünket, és hisszük, ezután is Ő tartja kezében közösségünk életét és szolgálatát.
 
Laiszné Nagy Annamária


<<
» Öröm Salgótarjánban (2009.06.19)
» Gyerek-Expó Pécsett (2009.05.29)
» Ige, kotta és recept (2009.05.15)
>>
Hetednapi Adventista Egyház



     
    van_remeny_kicsi.jpg
     
    jezus7banner.jpg
     
    Bibliaolvasó
     
    remenytv.jpg
     
    mp4.jpg
     
    kutasdabibliat.jpg

     

    Hírlevél a Hetednapi Adventista Egyház tagjai számára
    Feliratkozás a DET hírhálóra
      © Copyright 2026 Hetednapi Adventista Egyház, Dunamelléki Egyházterület       Created by Kreativonline.hu Oldal teteje ↑